Meredek, nehéz útvezet felfelé, de valójában ez a célegyenes, hamarosan felérünk a hegycsúcsra. Addig még ki-kibámulunk a világra, és ez a látvány fokozza izgalmunkat, kedvünket, erőnket. Aztán felérünk a csúcs alatti kopárosra (előcsúcs). Itt akár azt is hihetnénk, hogy már elértük a célunk, de nem, csalóka a kép, az igazi csúcsig még menni kell. Pihenhetünk egyet, amit láthatunk innen már az is csodálatos, de akár nagyobb sebességre is kapcsolhatunk, hogy aztán ott álljunk a Tóti-hegy csúcsán, tetején. És akkor elámulunk, összacsapjuk a kezünket, mert ez olyan látvány, amit akár meg is könnyez az érzékeny ember. Amerre fordulunk, amerre nézünk, csoda csoda hátán.Hegyek, dombok, síkok, erdők, mezők, szántók, szőlők, falvak, házak. Felhők, szél, színek illatok,a szépség mámora, a lélek szabadsága!

"Tóti-hegy, te édes-kedves,
nem óriás-terjedelmes,
esoverte alkalmakkor
felho-könnyes csóktól nedves.
Tóti-hegy, te kedves, drága,
túracipom ünnep-álma,
azt súgtad, hogy visszavárlak.
Úgy szeretlek, úgy imádlak.
Tóti-hegy, te szívtol fényes,
veled lenni oly regényes,
ösvényeden visz lendület,
szívdobogtat a szédület.
Tóti-hegy, te igaz gyönyör,
szeles hátadon henyélve
szívölelo szabadságban
merengek a messzeségbe.
Tóti-hegy, te bimbós, szelíd,
kamaszlánynak van ily bája,
rólad látni a világot
teljesül a szívem vágya.
Tóti-hegy, te örök kedves,
panorámádba szerelmes,
aki csúcsodat reméli
s ott az Istent megidézi.
Ahogy cipelem keresztem,
Tóti-hegy, már eszem vesztem,
de most innen széjjelnézve
eldobom a búcsú-mélybe.
Tóti-hegy, jaj, mit is mondjak,
lehet szerda, péntek, szombat,
sorsom áldom és becézem,
mert érted is forr a vérem.
Nem tudom, hogy ki vagyok én,
alattam föld, felettem ég.
Hegyen állok, szívem részeg.
Megverseltem, megértsétek!"

Írta: Kasza Béla